Teremtés Hete - 2015: "...egy gazdag, meg egy szegény." 1. nap

A Segédanyag letölthető.

„Az Úr elküldte Dávidhoz Nátánt.
Az bement hozzá, és ezt mondta neki:
Volt egy városban két ember,
egy gazdag meg egy szegény.” (2Sám 12,1)

Nátán példázata törvénykezési példázat. Módszere az, hogy a lehető

legvalósabbnak látható történeten keresztül mutassa be azt a szituációt, amelyben az illető önmaga mondja ki – még általa sem ismert érintettsége folytán saját magára – az ítéletet. A példázat eseménye, a városban egymás mellett élő két ember képe teljesen hétköznapi lehetett, hiszen a példázat hallgatója, Dávid király egyáltalán nem lepődik meg a jelenet felvázolásán. Tudhatjuk, hogy nem konkrét eseményről van szó, hiszen hiányoznak a nevek, a pontos helyszín megjelölése, a tanúk és más egyéb körülmények felsorakoztatása. Ám olyan történetről van szó, mely mégis mindenki életében egészen konkrét valóságként jelenhet meg, s amely épp általánossága miatt lehet releváns kortól és helytől függetlenül ma is.
A szituáció, melyben egy gazdag és egy szegény ember él egymás mellett, név és arc nélkül, konkrét tanúk és szomszédok nélkül, ma is bármely városra jellemző lehetne. Földünk lakosságának több mint fele városokban él. Közel 4 milliárd ember. Ezeknek a városoknak az összterülete fizikailag ugyan nem nagy, csupán a szárazföld 3%-át fedik le, de valódi életterük mégis sokkal kiterjedtebb: a Föld erőforrásainak – erdőknek, mezőknek, vizeknek, szántóföldeknek, s más javaknak – 70%-át használják el a városlakók.
A próféták mindig éleslátók voltak. Nyitottak voltak az erkölcsi és a társadalmi problémákra, s ezért üzeneteikhez is tudatosan választották azt a környezetet, amelyben a valós problémák valóban megtörténtek. Miért pont egy városban él Nátán próféta két embere? Vajon megtörténhetne ugyanez az eset falusi környezetben is? Vagy falvakban az emberek személyesebb és közvetlenebb egymás mellett élése nehezítené az arctalan, értelmetlen és kegyetlen kizsákmányolást?
A próféták szóvá tették koruk problémáit. S bár feladatuk nem a környezeti károkra való figyelemfelhívás volt, mégis figyelemreméltó, hogy már 2-3 évezreddel ezelőtt is elítélték a városiasodás jelenségét. Elsősorban azért tartották nehezen élhetőnek a városokat, mert az könnyen elszakít az ősi szokástól és az ősi gyökerektől; az Istennel, a másik emberrel, s a természettel való kölcsönös együttélés képétől. A városi lét könnyen azt hiteti el az emberrel, hogy nincs szüksége sem földre (hiszen az élelem mindig „jön” valahonnan), sem embertársra (hiszen mások személyes ismeretsége nélkül is „boldogan” eléldegél éveken át), sem Istenre (hiszen az ember mindent kényelmesen megszerez, amire szüksége van). A próféták figyelmeztettek az ezzel járó számos negatív következményre. Ézsaiás próféta így ír: „Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mezőmellé szereznek, míg hely sem marad másnak, és csak ti laktok ebben az országban!” (Ézs 5,8) Ez a magatartás nem csak az emberi viszonyokra, de még a föld termőképességére is negatív hatással lehet (Ézs 5,10), az Istentől való eltávolodás pedig egyszerre oka és következménye is ennek.