Állattenyésztés és környezet
„A gazdagnak igen sok juha és marhája volt.” (2Sám 12,2)
A városi élet több okból is kockázatos. Egyrészt kiszakítja a természetes
folyamatból, s gyökértelenné teszi az egyes embert éppúgy, mint az egész népet: csak a kész terméket veszi kézbe a városlakó, de sem a termelésnél, sem a hulladékok eltakarításánál nincs jelen. A gyökértelenség könnyen vezet elbizakodottsághoz: az ember saját magában látja élete kezdetét, végét és értelmét. Mintha a városokban eleve nagyobb lenne az önző kívánságok, a gőgös viselkedés, a hibás döntések veszélye. Másrészt félő, hogy ennek az önteltségnek a következményeként a városi életben nincs tekintettel az egyik ember a másikra, a gazdag a szegényre, az ember a számára láthatatlanul erőforrásokat biztosító természeti környezetre, s arra a sok emberre, aki így erőforrás nélkül marad. A városok körül – vagy azoktól biztonságos távolságban – növekvő szeméthegyek, valamint az egyre szélesebb társadalmi réteget alkotó külvárosi szegénynegyedek lakói jól jelképezik ezt a két nagy problémát a város életében.
Ma az egyik legjelentősebb világprobléma a javak egyenlőtlen elosztása. Földünk erőforrásainak négyötödét a népesség mintegy egyötöde éli fel, a javak maradék 20%-án pedig a világ lakosságának 80%-a kénytelen osztozkodni. Míg egyes országokban alig látnak vizet, addig máshol ivóvízzel mossák az emberek autóikat. Van, ahol népbetegség az elhízás, s annyit költenek fogyókúrás programokra, melyből több éhező ország élelmezési problémáit meg lehetne oldani. A városokban élő emberek szükségleteit kiszolgáló ipari mértékű mezőgazdasági termelés épp a leginkább rászorulóktól veszi el a lehetőségeket.
Az emberek közötti egyenlőtlenséget csak felerősítheti a városban állandó veszélyként megjelenő gőg. A gazdag ember, akinek „igen sok” van, könnyen elfeledkezhet a másikról, akinek valamiért kevesebb van. Jóval kevesebb – noha az jóval fontosabb is számára. Ezzel az ambivalenciával számos formában találkozhatunk a városokban. Az egyik embernek kiterjedt üzletrendszere van, a másiknak apró péksége, melyet még a nagyapja alapított. Az egyik ember három autót tart fenn, a másiknak már szívéhez nőtt a biciklije. Az egyik embernek gyönyörű öntözött pázsitja van a hatalmas kertjében, a másik ember a panelház nyolcadik emeletén két cserépben neveli egyszerű fűszernövényeit.
A gőgös gazdag ember már észre sem veszi, hogy van egy kis rész, egy kevés, amely nem az övé. Amelyre nem tarthat igényt. Szívében viszont jóval nagyobb rész áll üresen, melyet nem a tulajdonában álló javak felhalmozásával tudna betölteni, hanem a személyes szeretettel.
——————————————————————————————————
„Különböző hit- és vallási tradíció követőiként együtt fejezzük ki aggódásunkat az éghajlatváltozás következményeitől sújtott földdel és a rajta élő emberekkel kapcsolatban, akik hitünk szerint közös törődésünkre vannak bízva. Az éghajlatváltozás komolyan veszélyezteti az életet, amelyet mindannyian értékes ajándékként kaptunk és törődnünk kell vele. Elfogadjuk azt a nyomasztó tudományos felismerést, hogy emögött emberi hatás áll, és hogy a károk csökkentésére és az okok teljes feltárására irányuló, világot átfogó tevékenység nélkül mind a jelenségek erejét, mind gyakoriságukat tekintve egyre rosszabb lesz a helyzet. Ezzel egyidőben készen állunk arra, hogy párbeszédet folytassunk azokkal, akik még kételkednek ebben...” (Éghajlat, hit, remény: vallások együtt a közös jövőért, 2014. 09.21.)
(Climate, Faith and Hope: Faith Traditions Together for a Common Future, 2014)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése