Lekció:
1Kor 1,4-9
Hálát adok
értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a
Krisztus Jézusban adatott. Mert a vele való közösségben
mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és minden ismeretben,
amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek.
Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a
mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít
titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus
Krisztus napján. Hű az Isten, aki elhívott titeket az ő Fiával,
Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.
Textus:
Mt 5,38-45
„Hallottátok,
hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt
mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak,
aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is. Ha valaki
pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsó ruhádat, engedd
át neki a felsőt is. Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra
kényszerít, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és
aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el.”
„Hallottátok,
hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld
ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek
ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek
titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját
gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.
Keresztyén
gyülekezet, testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Egy
alapvető ige áll előttünk. Azért mondom alapvetőnek, mert az
egyházi esztendőben körkörösen újra és újra visszatér, mint
ahogyan meg vannak az egyházi esztendőben az egyes vasárnapoknak a
témái, és ezek ismétlődve, ciklikusan váltják egymást,
ugyanakkor pedig a mai vasárnappal elkezdődik egy olyan időszak,
amikor az istentiszteleteken sorba vesszük a keresztyén életnek a
mozgató rugóit. Hogyan és miképpen kell egy keresztyén
embernek életében járnia, élnie, vagy úgy is
fogalmazhatnánk, hogy miről ismerszik meg a keresztyén ember.
Hogyan járjunk a világban? A mai az első vasárnap ebben a
sorozatban, ami a szeretetről szól: járjunk szeretetben. Ez az
összefoglaló témája és meghatározó gondolata ennek az
istentiszteletnek, ami a szeretetről szól, ahogyan már a bevezető
oltári szolgálatban is hallhattuk.
Érdekes,
hogy az első ebben a sorozatban a szeretet. El lehet gondolkodni,
hogy miért? Talán azért, mert ez a legfontosabb a keresztyén
ember életében? Talán, mert erről ismerni meg leghamarabb a
keresztyéneket, de az is lehet, hogy azért az első a szeretet,
hogy minél hamarabb túl legyünk rajta, mert hiszen ez egy kényes
kérdés. Ugyanakkor az is lehet, hogy azért, mert tudvalevő, hogy
ez egy nagyon nehéz kérdés, és az előttünk álló vasárnapokon
még jó sokáig fogunk ezen a kérdésen rágódni, mert nem egy
egyszerű kérdés a szeretet, s az sem, amiről Jézus beszél a
felolvasott igeszakaszban, a hegyi beszédben. Bonyolult, összetett,
több oldalról is meg kell, hogy közelítsük, hiszen erre azt
mondanánk, hogy attól függ, hogy milyen helyzetben vagyunk, meg
kikel szemben kell, hogy a szeretet gyakoroljuk. Tehát még lesz
időnk, és még kell, hogy ezekről a szavakról amiket Jézus
elmondott a hegyi beszédben a körülötte állóknak, töprengjünk.
Két
bekezdésben tárgyalja Jézus a kérdést, pontosabban két
bekezdést ragadtunk ki a törvény magyarázatából, hiszen Jézus
itt az ószövetségi törvény-világot értelmezi és magyarázza
az embereknek. A Tízparancsolatból kinövekvő hatalmas
törvénygyűjtemény az, ami meghatározta a zsidó ember életét,
és meghatározza sokszor a mi életünket is. Az
igazságszolgáltatás, Isten igazságának a kérdése. De nagyon
érdekes, ha belegondolunk abba, hogy mit vár Jézus tőlünk,
keresztyénektől. Felsorol olyan dolgokat, amiket már sokszor
hallottunk, és ismerünk, mégis: vajon mennyire tudjuk ezeket
megtenni? Illetve a másik kérdés, hogy ha ezt megtesszük, akkor
az milyen következményekkel jár ránk, keresztyénekre, és
keresztyén közösségekre? Mert valljuk be: amit Jézus mond, az a
megalázkodás – megalázkodás az erőszak előtt, meghunyászkodás
a gonoszság előtt. Amit Jézus mond, az arról szól, hogy ha
szembetalálkozok a gonoszsággal, gonosz emberrel, gonosz
közösséggel, akkor hagyjam, ne szálljak szembe vele, ne vegyek
fel ellenszegülő magatartást, hanem tűrjem el azt, amit az velem
tesz. Ha megüt, fizikai erőszakot alkalmaz, akkor fordítsam oda a
másik arcomat is, és hagyjam, hogy még jobban bántalmazzon. Ha
erőszakkal el akar tőlem venni valamit, akkor még többet adjak
oda neki, mint amit követel. Ha pereskedik velem, akkor ne csak azt
adjam oda neki, amit a bíróságon követel, hanem még azon felül
is önként és dalolva mondjak le a javaimról. Ha kölcsön akar
tőlem kérni valaki, akkor adjak kölcsön még akkor is, ha tudom,
hogy nem fogja visszaadni, vagy még akkor is, ha már 15-ször kért
tőlem kölcsön és még egyszer sem adta vissza, de 16-odszor is
adjak neki kölcsön, mert Jézus ezt mondja. Vajon ez nem azt
eredményezi-e, hogy a keresztyén, a hívő embert a gonoszság, a
hatalom kihasználja, eltiporja? Vajon mi lesz ennek a következménye?
Vajon nem az lesz a következménye, hogy keresztyén közösségünk
az árnyékba, a háttérbe szorul, és ott marad elől a gonoszság,
a becsvágy, ami legyőzi a mi hitünket? Vajon milyen
következményekkel jár az, amit Jézus mond, és vajon lehet-e ezt
vállalni? Lehet-e ezt követni, e szerint élni?
Jézus
az uralkodó gondolkodásmódot teszi mérlegre. Nem tudom pontosan,
hogy milyen régi a hír én csak most olvastam, hogy Budapesten egy
anya 22 hónapos csecsemőjét a Duna-parton hagyta meghalni. Holtan
találták meg. Interneten olvastam ezt a bejegyzést, és a hozzá
fűzött gondolatokat és megjegyzéseket olvastam végig, és amit
találtam az az, hogy a hozzáfűzött gondolatoknak több, mint
3/4-e, talán több, mint 80%-a arról szólt, hogy az anyát
ugyanilyen módon kell megölni, elpusztítani, kínozni, magára
hagyva kell, hogy szenvedjen és haljon meg. Ugyanazt kellene vele
tenni, amit ő tett a gyermekével. A maradék 20% körül volt az,
aki a gyermekről írt, és az ő lelki megnyugvását és békéjét
kívánta. Igen, uralkodó gondolat ez a szemet szemért, fogat
fogért elv: amit kaptam, azt adjam vissza: ez az igazságszolgáltatás
– mindenki megkapja azt, amit érdemel – ahogyan ő bánt
másokkal, ővele is úgy bánjanak. Jézus ezzel szemben a
keresztyén ember elé más utat ad. Kérdés, hogy ez az út
járható-e? Kérdés, hogy ez az út nekünk, keresztyéneknek,
hiszen itt a Krisztust követő ember áll előtérben, és a
Krisztust követő embernek az életfolytatása a kérdés.
Járhatunk-e mi így? Ez nem okozza-e a mi elbukásunkat?
Két
bekezdés kerül elénk. Az egyikben Jézus azt mutatja meg nekünk,
hogy mit ne csináljunk, a másikban azt mutatja meg, hogy mit
csináljunk. Ugyanis már maga a kifejezés is nagyon érdekes, ahogy
Jézus azt mondja: „Ne szálljatok szembe gonosszal!” A másik, a
Károli fordításban ezt találjuk: „Ne álljatok ellen a
gonosznak!” Ezt úgy képzelhetjük el, mint egy párviadalra
készülő párost: szemben áll egymással a gonoszság és én. A
szembeszállás, a szemben állás, amitől Jézus óva int, pontosan
azt fejezi ki, amikor kard ki kard alapon támadó állásba lendülök
kezemben a karddal, és megvívok a gonoszság ellen, és harcolok
vele. Megszurkálom, ahol tudom, megpiszkálom ahol tudom, néhány
döfést ejtek rajta, néhány sebet, néhány karcolást ejtek
rajta. És küzdök vele. Ez az, amitől Jézus óva int. Erről szól
ez a bekezdés. Miért? Azért, mert ennek a harcnak nincs értelme.
Nem azt mondja Jézus, hogy „ne harcoljatok!”, csupán arról
beszél, hogy hogyan NE harcoljatok. Az effajta szemben állásnak és
harcnak nincs értelme. Azért nincs, mert nem győzhetek a gonoszság
felett. Mert bármennyire is igyekeznék visszaütni, visszaszólni,
bármennyire is igyekszem egy-két jól eltalált mondattal elevenébe
vágni a gonosznak, megadni neki, hogy „na, most egy kicsit talán
elgondolkodik majd” módon szólni hozzá, az semmi. Annak nincs
értelme. Az nem győzelem. Ha valaki gonoszul viselkedik velem, és
én megpróbálom egy kicsit helyreigazítani, helyretenni, annak nem
az lesz a következménye, hogy én győzök a gonosz fölött, mert
nem győzhetek a gonosz fölött. És egyikőnk sem győzhet a gonosz
fölött. Hiú ábránd az, hogy bármelyikőnk is legyőzheti a
gonoszságot, a másik emberben lévő gonoszságot. Ezért mondja
Jézus, hogy nincs értelme felállni, szembe állni, mintha egyenlő
partnerek lennénk, és megpróbálni küzdeni és harcolni a
gonoszság ellen. De ugyanakkor nem azt mondja Jézus, hogy nem
szabad harcolni, mert hiszen itt harcról van szó. A gonoszság és
az igazság mindig is harcban állt egymással. A kérdés az, hogy
hogyan harcolunk? Ha így nem, akkor mi az a másik módszer? Erről
szól a második bekezdés, amit felolvastam. Ez ennek a törvényről
szóló magyarázatnak a befejezését adja. Tehát Jézus az mondja:
„szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok azokért, akik
üldöznek titeket”.
Szeretet
és Imádság. Ez a kettő itt nem azzal lép kapcsolatba, akiről
szól. Nem a gonoszság, vagy a gonosz emberrel való kapcsolatba
lépés az, amiről itt Jézus beszél, hanem arról beszél Jézus,
hogy Isten felé kell megnyilvánulnunk. Istennel kell olyan
kapcsolatba kerülnünk, hogy aztán Istenen keresztül tudjunk hatni
a másik emberre, és Istenen keresztül folyjon ez a harc. Istenen
keresztül harcoljunk a gonoszság ellen. És ezt ne a
szurkálásokkal, piszkálódásokkal végezzük el, hanem a
szeretettel, és az imádsággal. A Harc tehát megvan, csupán át
kell, hogy helyeződjön a hangsúly az emberről Istenhez. Ha
belegondolunk, akkor Jézus minderre ragyogó példát adott.
Jézus
maga megmutatta azt nekünk, hogy az első bekezdésben felsorolt
dolgokat ő megtette, pontosabban meg fogja tenni. Ő megmutatta azt,
hogy ha arcul ütik, oda tudja fordítani a másik arcát is amikor
kínozták. Ő megmutatta azt, hogy ha egy mérföld útra
kényszerítik, hogyan mehet el kettőre. A római törvény szerint
egy római katona bárkit kényszeríthetett arra, hogy egy mérföldön
keresztül az ő katonai úti poggyászát vigye. Jézus megmutatta,
hogy ő is szállította a mi csomagunkat, a keresztünket
Jeruzsálemből a Golgota hegyéig. Önként vállalta ezt a terhet.
Ő megmutatta azt, hogy amikor elvették a ruháját, akkor ő
lemondott a másik ruhájáról is, és a köntösére sorsot
vetettek, a másik ruháját szétszakították. Ő megmutatta azt
is, hogy a kereszten hogyan tudott szeretettel fordulni a mennyei
Atya felé, és imádkozni azokért, akik őt a keresztfára
juttatták, megkínozták és megölték. Döbbenetes, hogy mennyire
elmondja előre Jézus azt, hogy ő mit fog tenni, és mi fog vele
történni. Ő is harcolt. Harcolt a bűn ellen, harcolt a gonoszság
ellen. De hogyan harcolt? Egészen másképp, mint ahogy mi
szeretnénk harcolni a gonoszság ellen. Szívében a szeretet és az
imádság volt az első és legfontosabb.
Nekünk
is kell harcolnunk a gonoszság ellen, mert rengeteg gonoszság van
ebben a világban. Rengeteg gonoszság van körülöttünk,
közöttünk. Talán még családtagjaink között, barátaink
között, ismerőseink között. Kell, hogy harcoljunk e gonoszság
ellen, mert erre hívattunk el. De a mi harcunk, a mi fegyverünk a
szeretet és az imádság kell legyen, mert így lehet valósággá
rajtunk az, amiről Jézus beszél, hogy a mi mennyei Atyánknak
gyermekei leszünk. Úgy, ahogy Jézus is mennyei Atyánk gyermeke. Ő
megmutatta ezt azzal, hogy mindezt megvalósította, így lehetett a
mennyei Atya gyermeke. Nekünk is ezt kell megvalósítanunk, ezt a
kettőt kell gyakorolnunk újra és újra unos úntalan, hogy
szeretünk és imádkozunk, szeretünk és imádkozunk, szeretünk és
imádkozunk. Ezzel leszünk mi magunk is mennyei Atyánk gyermekei.
Erre hívott el, ezen az úton kell elindulnunk.
Ez
a sorozat, hogy hogyan kell járnunk ebben az életben, milyen életre
hívott el bennünket Isten, ezzel kezdődik: szeretünk és
imádkozunk. A többi ez után következik. Ha ezt megtesszük, ha
ezt gyakoroljuk, akkor jön a következő lépés. Az a jövő
vasárnap. Életünk egy újabb folytatása.
Ámen
