Teremtés Hete - 2015: "...egy gazdag, meg egy szegény." 7. nap

Kizsákmányolás  és igazságtalanság

„Ezért elvette a szegény ember bárányát,
és azt készítette el annak, aki hozzá érkezett.” (2Sám 12,4)

Ősi beidegzés és ösztönös mozdulat, hogy amit meglátok (másnál), azt akarom. Mondhatjuk, hogy ez a bűn sémája. A bűneset leírása szerint (1Móz 3.) az embernek van eledele, sőt mindene megvan, mégsem elégedett, mert amit meglát, ami még nem az övé, ami tiltott, az (is) kell neki. Miért? Mert az csábít. Azt ígéri, hogy ha megkapja, akkor jólét vár rá, jól jár, boldog lesz. Olyan lesz, mint az Isten. De az Isten országának törvénye fordítva működik: a birtokló létmód rabbá tesz. Minél inkább birtokolunk, annál szegényebbek leszünk. Ha a birtoklással határozzuk meg önmagunkat: Az vagyok, ami az enyém. Ez örök harchoz és békétlenséghez vezet, soha nem lesz elég, ami van.

Pál apostol azt írja saját tapasztalatából, hogy hit által meg lehet tanulni a megelégedést. Tisztességes munkával nem lehet tíz-, húszszoros profitot szerezni, csak úgy, ha egyik ember kizsákmányolja a másikat. Igazságtalan, hogy egyiknek több jut a közösből, mint a másiknak.

A napsütés, a vizek, a kincsek a föld alatt, az erdő fája, a mező minden virága – nem lehetne úgy az enyém, hogy egyszerre a másiké is lenne? „Minden a tiétek, ti pedig a Krisztusé” (1Kor 3,22) – mondja Pál apostol. 

Sajnos nem egyformán terem a föld a bolygó különböző pontjain. A mára kifejlesztett technikát mégsem arra használjuk, hogy osztozzunk a természet erőforrásaiban és ajándékaiban. Lehet hitelesen tanítani a Tízparancsolatot ott, ahol éheznek emberek? Srí Lankán vagy Dél-Amerikában az utcagyerekeknek? Nem nekik kellene meghirdetni: „Ne lopj!” Nem tehetnek róla, hogy nyomorba születtek, és ha enni akarnak, akkor szerezni kell, akárhogyan is, hogy egy marék rizshez jussanak. Az ő „rabló életmódjuk” az életben maradásért nem hasonlítható ahhoz a kizsákmányoláshoz, amivel az ő földjüket kirabolták, és aminek végső soron ők is áldozatai.

Mit tesznek a javaikkal a gazdag emberek és a gazdag országok? Mire költik,

mire pazarolják el, amit megszereztek? Mohóságában az egyébként is gazdag másokon akar meggazdagodni; kihasználva a másik kiszolgáltatott helyzetét, ami miatt bármilyen munkát elvállal. Nemcsak egymást, hanem a természet véges készleteit is kizsákmányoljuk és lopjuk. Egyes országok virulnak, emelkedik az életszínvonaluk, a többiek lecsúsznak az éhezés, nélkülözés vagy pusztulás szakadékába.

Miért vesszük el azt, ami a másé? Milyen szülő volna az, aki eleszi a gyermeke elől az ételt vagy beszennyezi a gyermeke vizét? Ezt tesszük, amikor nem gondolunk arra, hogy milyen földet, adósságot és milyen életlehetőséget örökölnek utódaink.

Dávid király botrányosnak tartotta ezt a magatartást. És én? És mi?

—————————————————–

„Az éghajlatváltozás összefüggésében olvasva a Bibliát érezhetővé válik az Isten teremtés iránti hűségébe vetett remény, a szeretet és igazságosság cselekvésére való felhívás az ember- és nem emberi társaink iránt, és az Isten ítéletére való emlékezés azok esetében, akik mindezt nem teszik meg. Így, ha bezárnánk fülünket az éghajlatváltozástól leginkább sújtottak hangja előtt, az semmi egyéb nem lenne, mint a Krisztus tanítványaként való élet iránti igény feladása. Isten ipari világban élő gyermekei részéről bűnbánatra van szükség. A szív és tettek változásának irányába tett első lépés a bűnös struktúrákban való részvételünk megvallása, amely a gondok oka.”

(Isten jövőjébe vetett remény: Keresztény tanítványság a klímaváltozás összefüggésében. Metodista Konferencia, Ágenda, 2009)

Teremtés Hete - Gyalogtúra

Az ember emberségét sokszor látjuk erejében, hatalmában. Az ember megtántoríthatatlanul áll a körülötte nyugvó világ felett. Ma azt tapasztaltuk meg, hogy az ember kicsi, törékeny és gyenge.

 

Egy elszánt, vidám és optimista csapat indult el ma reggel a Teremtés Hetének

programjaként, hogy gyalogosan körbejárjon 2 hidat és 4 templomot. Mindezt 32 kilométeren. A résztvevők

8 évestől nyugdíjasig.

 

 Volt, aki még a Kékes-tetőről hozott sétabotra támaszkodott, s volt, aki modern Nordic-walking bottal vágott neki az útnak. A lábakon túrabakancs, a háton étel-ital, s különféle energiahordozók, a zsebekben turistatérkép, s a vészhelyzetben riasztható sofőr telefonszáma.

A Pentele hídon

 Az első híd: Pentele.

A reggeli csípős hidegben értük el a Pentele hidat (4. km), aminek dilatációs hézagain megcsodáltuk a híd kilengését, majd a híd emléktábláját is szemügyre vettük. (Autóval valahogy rövidebbnek tűnt eddig a híd.)

Bár még csak az elején tartunk (7. km), próbáljuk az alagút, s az út végét látni, vagy legalább remélni, hogy egyszer hazaérünk...

Az első templom: Kisapostag.

Nem sok mindent tudtak vállalkozásunkról, ennek ellenére szívélyes fogadtatásban volt részünk: mosdó , frissítő várt, s néhány percre elcsendesedhettünk a templomban. Persze a gyerekek, mint akik most szabadultak az iskolapadból, rögtön megrohamozták a játszóteret. Nem fáradtak.

Kisapostagon kedves, nyílt emberek élnek. Mikor megterveztem az útvonalat, többen is segítettek gyakorló túrázók és zarándokok, hogy milyen útvonalon célszerű megközelíteni Dunaföldvárt. Aztán rájöttem, hogy elég csak követni a kék sáv túrista utat. Csak az a baj, hogy sehol nem jelzik fákon, oszlopokon.

Így is lejutottunk a Duna-partra (13. km), ahol elfogyasztottuk a csodálatosan ízletes ebédet (sajnos az apostagi templomok déli harangszava nem ért el odáig).

Friss-zöld legelő (14. km). Csaholó pásztorkutyák mellett kimért léptekkel a botjára támaszkodva közeledő pásztor. Ismerősként üdvözöljük egymást, hiszen korábban segítőkészen megígérte, hogy mire odaérünk, kideríti, hogy miként lehet a 6-os főutat elkerülve eljutni Földvárra. Sajnos csak dzsumbujon által. Erdélyből valósi a bácsi. A birkák itató vályújában egy méretes csuka siklik ki a kezek közül, valahányszor a gyerekek megpróbálják megragadni. Nagyokat nevetünk. Aztán a pásztor mosolyogva inti magához a gyerkőcöket, s felvezeti őket a karámhoz, ahol egy ma hajnalban született bárány béget. Kihozza. A bari lábra áll, ingadozik, de tartja magát. Csodálatos erős lábai vannak. 4 hónap alatt ennyire kifejlődik az anyja méhében! Felfoghatatlan Isten gondoskodása, ahogy erre az állatra is odafigyel, törődik vele.

Csodálatos idő van! Milyen jó, hogy Isten kezében van az idő járása is! Érzékeink tobzódtak a kényeztetéstől: a meleg simogatta arcunkat, orrunk megtelt a fák és füvek, a sár illatával, a madarak éneke töltötte meg füleinket.

"Ki teremtette az egész világot? Atyánk, Istenünk!"

A második templom: Dunaföldvár

Kadarka utca. Röviden annyit, hogy hosszú. Mire odaérünk a templomhoz, szétszakadozik a társaság. A gyorsabbaké először a mosdó! Mire az utóvéd is beérkezik, az asztalt székek veszik körül, víz és pohár vár. Kezdünk fáradni (20. km). De nem mindenki! Megjelenik egy Blöki, mire a legfiatalabbak talpra szökkennek, s versenyt futnak az ebbel fel a templomdombra, majd le a kapuig. A szendvicsből is kap. Lám, milyen gyorsan gyógyul a fájó láb, frissül a fáradt végtag!

Megcsodáljuk a templom új orgonáját is: gyönyörű a hangja. Mire kilépünk a templomból, valaki egy hüllőbőrrel is gazdagabb lett. Szépen összecsomagolja, s bekerül a szendvics mellé a táskába.

Igazság szerint az ifjúságot azzal vettük rá a kitartásra, hogy a templom utáni következő pihenőt a "Marcipán"-ra időzítettük. Valahányszor megláttuk rajtuk a csüggedtség apró jeleit, rögtön megvillantottuk nekik az édes pillanat reményét, amiért érdemes küzdeni. Úgy ízlett, érdemes volt.

Ezen a helyen döntött úgy két résztvevő, hogy nem kockáztat komolyabb sérülést, s megerőltetett lábaikkal buszon folytatják visszatérő útjukat.

A második híd: Beszédes József

Igaz, a kép nem erről, hanem az új kerékpáros sávról készült, magunk mögött hagytuk azt a hidat is.
Alattunk békésen hömpölyög a Duna hatalmas tömege. Mennyivel egyszerűbb lett volna tutajon lehajózni idáig!

Egy újabb mérföldkő. Különös érzés kerített hatalmába minden egyes tábla láttán, mely előrehaladásunkat jelezte. Valami elkezdődik, valami véget ér. S mindig, amikor valami véget ér, valami más elkezdődik. S mi belelépünk. De nem egyedül. Társaink vannak, s Istenünk! S akkor nem számít a kilométer, a 21 és 25, mert tudjuk, hogy Hazafelé tartunk.

A harmadik templom: Dunaegyháza

Egy újabb csapattaggal lettünk kevesebben, aki pár utcával korábban hazaért - de jó neki!

Egyáltalán megálljunk (27. km)? Ha megállunk el tudunk még indulni? Hopp, a cipő is lekerült egy lábról - vigyázz, mert nem tudod majd visszahúzni! Végül csak elkészült a kép - de csak ülve...

Mennyi van még hátra? Egy autó lassít le mellettünk: - Bírjátok még? Elvigyek valakit? - Most már csak nem adjuk fel! - és megyünk tovább. Látom, aki eddig vezér volt, ő is lassabban lépked. A talpam ég, a forgóm is inkább elviselné már a vízszintest. Újra meg újra lemaradozik valaki. Mások szeretnének minél hamarabb otthon lenni, és az utolsó kilométereket is olyan fürgén róják, mint akik még csak most indultak el.

Egy utolsó kép. A célba érkezés. Az arcokon a győzelem örömmámora.

Tudom, a 32 kilométer sokaknak csak egy séta, vagy egy pár órás futótáv. Nekünk arra pont elég volt, hogy felismerjük, mennyire fontos küzdeni a gyengeségünk és kicsiségünk ellen, összetartani egy csapatot, akik mind más-más képességekkel bírunk, s észrevenni ebben a rohanó, gépesített világban a lepke lehullott szárnyát, a ló patkójának nyomát a sárban, vagy a fagylalttal összemaszatolt arc fölött csillogó gyermekszemek báját.

Elfáradtunk. A lábaink sajognak. De gazdagabbak vagyunk. Isten tett gazdagabbá, amikor megajándékozott ezzel a világgal, a fáradtsággal, s a pihenés örömével.

Több kép.

Teremtés Hete - 2015: Tények, Napi tervek - 6. nap

Tények   

• Az illegálisan vadászott madarak általában olyan énekesmadarak (pintyek, nádiposzáták, pityer- és sármányfajok), amelyeket nemzetközi egyezmények és jogszabályok védenek. A mediterrán konyhai élvezetek érdekében végzett törvénytelen csapdázás ökológiai katasztrófához vezethet.
• A "Zöld Biblia" szerkesztőinek célja az volt, hogy a Bibliában megjelöljék azokat a részeket, amelyek a teremtett világról szólnak. Több, mint 1000 olyan verset jelöltek meg, amelyekben Isten teremtményei (emberek, állatok, természet) elválaszthatatlanul összekapcsolódnak.
• Egy kiskategóriás autó hozzávetőlegesen 60 kilowattot fogyaszt országúton óránként, ami 75 rabszolga munkájával lenne egyenértékű. 2008-as adatok szerint úgy él egy magyar ember, mintha egész éven át 100 rabszolgája lenne.

Napi terv 

• Ma nem fogom bekapcsolni a tévét és a számítógépet, a telefonomat pedig kikapcsolom. Az így felszabaduló időt szeretteim körében töltöm.
• Ma én készítem el a vacsorát helyi termelőktől vásárolt termékekből, húsmentesen.
• Ezen a héten semmiféle PET-palackos ásványvizet, vagy üdítőt nem vásárolok.
• Amíg működik és javítható, nem fogom lecserélni mobiltelefonom és más elektronikai eszközöm.

Teremtés Hete - 2015: "...egy gazdag, meg egy szegény." 6. nap

A Segédanyag letölthető.

Mohóság és irigység

„De ez sajnált a maga juhai és marhái közül hozatni, hogy
elkészítse a hozzá érkezett vándornak” (2Sám 12,4)

A gazdag ember befogadja a hozzá érkező vendéget, meg is vendégeli, csak éppen nem a sajátjából. Könnyű és álságos a máséból ajándékozni, különösen ha nekünk is van, illetve volna, amiből adjunk. Más pénzén nagy lakomákat, luxusszállást, fejedelmi ebédeket és vacsorákat adni – ismerős képlet a múltból és a jelenből politikai rendszertől függetlenül a hatalmasok és a gazdagok világában.

Az sohasem valódi befogadás, amit mások, az adófizetők zsebéből adnak, még ha fogadásnak nevezik is az elegáns étkezést. A gazdag nem a saját vagyonából kínál, hanem a máséból. Nem a saját háza ajtaját nyitja meg, hanem mások éléskamráját. A szegények asztaláról ellopott falat – legyen az vállalati vagy világraszóló nagy fesztivál – ne menjen le a torkunkon. Ilyenben részt venni bűnös cinkosság, kínos képmutatás.

A vendégszeretetet, ami keleten halálosan komoly kötelesség volt – mert lehet, hogy éhen-szomjan pusztul az utazó, vagy a vadállatok tépik szét, ha nem kap szállást és ellátást irgalmas emberektől –, mindenki gyakorolta saját népe tagjaival. Törvény volt rá. Jézus ezt a hagyományt egy szinttel magasabbra emelte, és minden emberre kiterjesztette: „Aki kér tőled, annak adj, és ne fordulj el a kölcsönt kérőtől.” (Mt 5,42) Pál apostol arról ír, hogy semmit sem hoztunk a világra, minden amit kaptunk, ajándék, minden kegyelem: „mid van, amit nem kaptál?” (1Kor 4,7) A vendéglátás a szeretet gyakorlása, krisztusi felelősség: osztozzunk abban, amink van! Azaz mások szükséglete dönti el, hogy jól élünk-e
a javainkkal.
Keresztelő János szerint: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója hasonlóan cselekedjék.” (Lk 3,11) Hol vagyunk már a két ruhától? Nem két ruhánk van, hanem negyvenkettő. Jó lehetőség a természetes adakozásra a gyülekezeti vásár és az egyre többfelé nyíló adománybolt.

Könnyű és kényelmes szónokolni általában a menekültkérdésről. De megnyitjuk-e saját házunk ajtaját, vállaljuk-e az ellátását egynek is közülük, akár csak néhány hónapra? Ugyanakkor lehet valakit befogadni ismeretlenül is úgy, hogy személyesen nem találkozunk, de küldhetünk rendszeres anyagi támogatást neki. Ilyen kezdeményezés a kárpátaljai gyermekek „örökbefogadása”; és vállalhatjuk más földrészek gyermekeinek étkeztetését is.
Ha a kertünkben roskadozik a termés alatt egy fa, meghívhatunk hozzá másokat. Az irigy és lusta ember filozófiája az, hogy inkább rohadjon el a gyümölcs, de ne legyen másé! Ne sajnáljunk adni, amink van, és boldogok leszünk, mert mások öröme visszahat ránk!
—————————————————–
„Isten azáltal, hogy Krisztus személyében megtestesült, megszentelte a halandó emberi természetet. Az emberi test így többé már nem csak »a bűnnek hajléka«, »hústest«, amely mintegy sírként tartja magába zárva a lelket, hanem a feltámadás örömének részese is, a Szentlélek temploma. Krisztus megszentelő műve pedig nem korlátozódik az emberi természetre: a természeti világ egyes elemeit is dicsőségének körébe vonta, a kegyelem csatornájává téve őket. Így válik az áldás forrásává a víz is, amely ugyancsak jelentős helyet kap az Egyház életében.”

(A megszentelt víz. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus
Magyarországi Exarchátusának honlapja: patriarchatus.hu.)

Teremtés Hete - 2015: Tények, Napi tervek - 5. nap

Tények   

• A légiközlekedés - különösképpen a rövidtávú járatokat tekintve - az egyik legfőbb tényezője a klímaváltozás egyre nyilvánvalóbb hatásainak.
• 1950-ben 70 millió autó, teherautó és busz volt az egész Földön. Ma ennek több, mint tízszerese (900 millió) a járművek száma. Ha minden országban annyi autó lenne, mint egy átlagos német kisvárosban, akkor 4,5 milliárd autó közlekedne világszerte.
• A legszükségesebb zöldségek és fűszernövények megtermeléséhez akár 8m2 kert és napi 20 perc munka is elegendő. A növények gondozása elmélyíti a természettel megélt felelősségteljes kapcsolatunkat.

Napi terv 

• Közös utazás esetén igyekszem megszervezni, hogy tömegközlekedéssel utazzunk, illetve minél többen üljünk egy autóban.
• Ma lemondok az autóhasználat kényelméről, tömegközlekedést vagy kerékpárt használva - az így felhasznált többletidőben Isten képét keresem a közlekedés többi résztvevőjében.
• A Teremtés Hetében teszünk egy erdei kirándulást a családommal.
• A családommal egyeztetek arról, hogy a Teremtés Hetében melyik napon tartunk autóböjtöt.

Teremtés Hete - 2015: "...egy gazdag, meg egy szegény." 5. nap

A Segédanyag letölthető.

Utazás a világban

 „Egyszer egy utas érkezett a gazdag emberhez.” (2Sám 12,4)

Amikor egy alkalommal egy testvérnek, aki egyébként elkötelezett környezetvédő volt, meséltem

egy külföldi, más témájú egyházi konferencián szerzett élményeimről, majd kissé szégyenkezve hozzátettem – gondolván, hogy a dolognak ez a része, mint „zöldnek”, nem fog tetszeni neki –, hogy „sajnos repülővel utaztam oda-vissza”, ő felkapta a fejét és élénken válaszolta: „Dehogyis! A multiplikátorok csak utazzanak!” Azt értette ezen, hogy ha azért utazunk, hogy ezáltal többeket, alkalmasabban tudjunk a jó felé segíteni, akkor nem kell, hogy lelkiismeretfurdalásunk legyen az erőforrások – ehhez szükséges mértékű – felhasználása miatt.

A kérdésnek nyilván számos ága-boga lehet (hiszen például ha valóban senki más, csak a „jogosan” utazók „röpködnének”, akkor viszont a volumen minden bizonnyal radikális csökkenése miatt a repülés mai infrastruktúrája elviselhetetlenül megdrágulna, vagy fenntarthatatlanná válva meg is szűnne), de most maradjunk meg gondolatban a probléma alapképleténél: az utazás erkölcsi megítélésénél. A felidézett esetben környezetvédő ismerősöm álláspontja szerint az utazást az általa elérhető jó igazolja. Úgy is fogalmazhatjuk: a segítségével szorosabbra fűződő kapcsolatok minősége, még tömörebben: a szeretetkapcsolatok erősödése lehet az utazások igazi célja és létjogosultságának igazolása.
A bibliai példázatban pedig épp az a baj, hogy – jól kitapinthatóan – nem ez történik. Nem tudjuk meg a történetből, miért és miféle utas érkezett a gazdaghoz, de az biztos, hogy az ő (kifejezett vagy feltételezett) ellátási igényeinek kielégítése az indítóoka a konfliktusnak, a szegény ember felé irányuló vérlázító igazságtalanságnak. A példázatban a gazdag és a szegény között tehát semmiképp nem a szeretetkapcsolatok növekedését okozza a harmadik, az utazó érkezése. De azért azt is hozzátehetjük, hogy ha a gazdag nem szánta rá magát arra, hogy a saját vagyonából áldozzon az utazó megvendégelésére, akkor olyan nagyon mély szeretetkapcsolat kettőjüket sem fűzhette össze. Egy égbekiáltó igazságtalanság árán elkészített lakoma fölött pedig még a legnyájasabb mosolyok ellenére sem születhet igaz öröm az étkezők szívében... Pál apostolnak a rómaiakhoz írt, Péter apostolnak pedig első levele egyaránt figyelmeztet a keresztény közösség legsajátabb alapnormájára: a kölcsönös szeretetre. Péter szerint „mindenekelőtt szüntelenül” rá kell törekednünk (vö. 1Pét 4,8), Pál megfogalmazása szerint pedig senkinek se tartozzunk semmi mással, csak ezzel az eggyel (vö. Róm 13,8) kell. Vajon a mi akár hétköznapi, akár rendkívüli utazásaink csupán – ki tudja, mennyire igazságos, és számunkra akár rejtett megoldásokban végződő – ellátási többletigényeket generálnak, vagy inkább a kölcsönös szeretetkapcsolatok evangéliumi hálóját erősítik a világban?
—————————————————–
„A természet a szeretet és az igazság tervének kifejeződése. Létezésében megelőz bennünket, és életünk színtereként Isten ajándéka a számunkra. A Teremtőről szól hozzánk (vö. Róm 1,20), és az ő ember iránti szeretetéről. A természet arra rendeltetett, hogy az idők végezetével Krisztusban »eggyé legyen« (vö. Ef 1,9–10; Kol 1,19–20). Tehát ez is »hivatás«. A természet nem úgy áll a rendelkezésünkre, mint »egy halom véletlenül szétszórt törmelék«, hanem mint Istennek olyan adománya, amely az őbenne lakozó rendre mutat; ezzel az embert abba a parancsoló útmutatásba vonja bele, hogy ezt a természetet »művelje és őrizze« (Ter 2,15). De hangsúlyosnak kell lennie annak is, hogy amennyiben a természetet fontosabbnak tartjuk az emberi személynél, az ellentmond a valódi fejlődésnek.”

(XVI. Benedek pápa: Caritas in veritate, 48.)

Teremtés Hete - 2015: Tények, Napi tervek - 4. nap

Tények   

• Magyarországon mindössze 18%-ban hasznosítják újra a hulladékokat (2013). Ebből az e-hulladékok közül az alumíniumot lehet jelenleg a leghatékonyabban szelektíven gyűjteni és kezelni. A lítium (akkumulátorok) terén még mindig hiányzik a megfelelő technológia az újrahasznosításhoz.
• Az óceánokban sodródó több millió tonna műanyag hulladék kapcsán nemrég kiderült: az eddig gyakorlatilag elpusztíthatatlannak hitt műanyag valójában meglepően gyorsan elbomlik, és bomlásakor potenciálisan mérgező anyagok kerülnek a vízbe.
• A 2010-es vörösiszap-katasztrófa során az alumíniumgyártás melléktermékeként keletkező erősen lúgos anyag 10 ember halálát okozta, 140 megsérült. Az élővilág, a vizek és a talaj egyensúlyának helyreállása bizonytalan, a környező területeket ki kellett vonni a művelés alól.
• Az UNICEF 2015. évi jelentése szerint több, mint 1 milliárd gyermek (a világon minden második gyermek) él szélsőséges nyomorban, illetve szenvedi a háborúk, vagy a HIV/AIDS-járvány következményeit.

Napi terv 

• Ma el fogok ültetni egy fát vagy bokrot egy kisgyermekkel közösen. 
• Ma végiggondolom, hogy egyházi közösségem milyen módon nyújt segítséget a rászorulóknak, hátrányos helyzetűeknek.
• A mai napon beszélgetni fogok egy gyermekkel vagy fiatallal a jövőjéről, terveiről, vágyairól.
• Ma utánanézek, hogy közelebbi környezetemben milyen védett növény- és állatfajok élnek.
• A lepjegyzoldet.hu oldal segítségével ma kiszámolom az "ökolábnyomom", és elgondolkodom, hogyan csökkenthetném.

Teremtés Hete - 2015: "...egy gazdag, meg egy szegény." 4. nap

A Segédanyag letölthető.

Gyermekeink jövője

„Táplálgatta, és a gyermekeivel együtt nőtt fel nála.
A falatjából evett, poharából ivott, és az ölében feküdt,
mintha csak a leánya lett volna.” (2Sám 12,4)

„Nálatok laknak-e állatok? ... Nálatok őrzik-e állatok az álmotok?” (Rigó Béla,

Kaláka) Hogyan tanítjuk gyermekeinket a teremtett világ megismerésére? Hogyan viszonyulnak az állatokhoz, virágokhoz? Mennyiben befolyásolja a nevelés a jövőt? A példázatbeli szegény embernek nem gyermekek helyett vannak háziállatai, hanem a gyermekeivel együtt neveli fel a báránykáját. Szimbolikus helyzet ez, amelyben a bárány a teremtett világ legbensőségesebb és legmélyebb kapcsolatáról tanúskodik. Az állatok folyamatosan tükrözik azt a kapcsolatot, amely Isten és ember, ember és ember között van, akár épülő, akár pusztuló, akár szerető, akár elidegenedő kapcsolatról van szó. Jelentőségteljes állatokról olvasunk a bibliai történetekben (szamár, bárány, ökör, galamb, stb), akiket Isten fajtájuk szerint megalkotott az ember előtt (1Móz 1,25), hogy az embert kísérjék, segítsék és táplálják.

„Az ember boldogsága és boldogtalansága, az ember öröme és szenvedése tükröződik az őt körülvevő állatok sorsában. Az állat, nem önálló társként, de az ember kísérőjeként jelen van a szövetségben, és része van az embernek tett ígéretben és az azt beárnyékoló átokban is. Az emberrel együtt félelemmel telve, de teljes bizonyossággal várja is ennek az ígéretnek a beteljesedését, és vele együtt lélegzik fel, amikor ez ideiglenesen megtörténik, és akkor is, amikor majd végérvényesen meg fog történni.” (Karl Barth, Szemvillanások, Kálvin Kiadó 2006., 69.o.)

Mindezeken túl nem véletlen, hogy éppen bárány szerepel a történetben, hiszen a dédelgetett, családtagként nevelt élőlény potenciális áldozati állat is egyben. Báránynak nevezzük a juh utódát egy éves koráig, amikor különböző ünnepeken feláldozhatják, különösen páska (2Móz 12,3kk) és a mindennapi áldozat (2Móz 29,38kk) bemutatásakor. A bárány a szelídség és a kiszolgáltatottság jelképe (Ézs 11,6; Lk 10,3), így az Úr szenvedő szolgája is úgy jelenik meg, mint „bárány, ha vágóhídra viszik” (Ézs 53,7).

Nem lehet elhallgatni azt a párhuzamot, amely a történetben szereplő bárány feláldozása és Jézus Krisztus mint Isten Báránya áldozata között fennáll. A bárány sorsközösségben van a szegény ember családjával, részesedik az ő szegénységükben, étkezésükben, nélkülözésükben és örömükben, szorosan együtt él a legkiszolgáltatottabbakkal, a gyermekekkel. Csakúgy mint az Újszövetségben az Isten Báránya asztalközösséget vállalt a gyermekekkel, a társadalom szélén élőkkel, akiket megvetettek, akiket lenéztek. A bárányt a társadalmi igazságtalanság és erőszak miatt elvették és megölték, igazságtalanul feláldozták. Ugyanez történt Isten Bárányával is, akinek halála nem csak egy adott megtérő bűnösért történt, hanem az egyénen túl az emberiség bűnének, a hatalomvágynak, az erőszaknak a legyőzését jelenti.

A kérdés most az, hogy az egyház, mint Krisztus teste, beleágyazódik-e a társadalomba, annak kegyetlen és igazságtalan szerkezete elszenvedőjeként, sorsközösséget vállalva a gyermekekkel, a kiszolgáltatottakkal, a szegényekkel? Tud-e áldozatot vállalni ebben a közösségben?

—————————————————–

„Az Evangélikus Világszövetség évtizedeken át bátorította a világ legsebezhetőbb közösségeit, hogy harcoljanak a szegénység ellen és tegyenek többet a jobb életfeltételek érdekében. Az elmúlt években nyilvánvalóvá lett, hogy az éghajlatváltozás és a nyomában járó szárazság, forróság és romboló időjárási jelenségek eltörölték az eddig elért eredményeket. Ezért a Szövetség elhatározta, hogy megszakítja a kapcsolatait az éghajlatváltozás mögött álló ipari szereplőkkel... és felszólítja tagegyházait, hogy ne fektessenek be tovább a fosszilis energiahordozókba, hanem támogassák az energiahatékonyságot és a megújuló-energia-vállalatokat, és minden intézményüket és egyéni tagjaikat is erre ösztönözzék!”

(Evangélikus Világszövetség, 2015)