Teremtés Hete - 2015: "...egy gazdag, meg egy szegény." 7. nap

Kizsákmányolás  és igazságtalanság

„Ezért elvette a szegény ember bárányát,
és azt készítette el annak, aki hozzá érkezett.” (2Sám 12,4)

Ősi beidegzés és ösztönös mozdulat, hogy amit meglátok (másnál), azt akarom. Mondhatjuk, hogy ez a bűn sémája. A bűneset leírása szerint (1Móz 3.) az embernek van eledele, sőt mindene megvan, mégsem elégedett, mert amit meglát, ami még nem az övé, ami tiltott, az (is) kell neki. Miért? Mert az csábít. Azt ígéri, hogy ha megkapja, akkor jólét vár rá, jól jár, boldog lesz. Olyan lesz, mint az Isten. De az Isten országának törvénye fordítva működik: a birtokló létmód rabbá tesz. Minél inkább birtokolunk, annál szegényebbek leszünk. Ha a birtoklással határozzuk meg önmagunkat: Az vagyok, ami az enyém. Ez örök harchoz és békétlenséghez vezet, soha nem lesz elég, ami van.

Pál apostol azt írja saját tapasztalatából, hogy hit által meg lehet tanulni a megelégedést. Tisztességes munkával nem lehet tíz-, húszszoros profitot szerezni, csak úgy, ha egyik ember kizsákmányolja a másikat. Igazságtalan, hogy egyiknek több jut a közösből, mint a másiknak.

A napsütés, a vizek, a kincsek a föld alatt, az erdő fája, a mező minden virága – nem lehetne úgy az enyém, hogy egyszerre a másiké is lenne? „Minden a tiétek, ti pedig a Krisztusé” (1Kor 3,22) – mondja Pál apostol. 

Sajnos nem egyformán terem a föld a bolygó különböző pontjain. A mára kifejlesztett technikát mégsem arra használjuk, hogy osztozzunk a természet erőforrásaiban és ajándékaiban. Lehet hitelesen tanítani a Tízparancsolatot ott, ahol éheznek emberek? Srí Lankán vagy Dél-Amerikában az utcagyerekeknek? Nem nekik kellene meghirdetni: „Ne lopj!” Nem tehetnek róla, hogy nyomorba születtek, és ha enni akarnak, akkor szerezni kell, akárhogyan is, hogy egy marék rizshez jussanak. Az ő „rabló életmódjuk” az életben maradásért nem hasonlítható ahhoz a kizsákmányoláshoz, amivel az ő földjüket kirabolták, és aminek végső soron ők is áldozatai.

Mit tesznek a javaikkal a gazdag emberek és a gazdag országok? Mire költik,

mire pazarolják el, amit megszereztek? Mohóságában az egyébként is gazdag másokon akar meggazdagodni; kihasználva a másik kiszolgáltatott helyzetét, ami miatt bármilyen munkát elvállal. Nemcsak egymást, hanem a természet véges készleteit is kizsákmányoljuk és lopjuk. Egyes országok virulnak, emelkedik az életszínvonaluk, a többiek lecsúsznak az éhezés, nélkülözés vagy pusztulás szakadékába.

Miért vesszük el azt, ami a másé? Milyen szülő volna az, aki eleszi a gyermeke elől az ételt vagy beszennyezi a gyermeke vizét? Ezt tesszük, amikor nem gondolunk arra, hogy milyen földet, adósságot és milyen életlehetőséget örökölnek utódaink.

Dávid király botrányosnak tartotta ezt a magatartást. És én? És mi?

—————————————————–

„Az éghajlatváltozás összefüggésében olvasva a Bibliát érezhetővé válik az Isten teremtés iránti hűségébe vetett remény, a szeretet és igazságosság cselekvésére való felhívás az ember- és nem emberi társaink iránt, és az Isten ítéletére való emlékezés azok esetében, akik mindezt nem teszik meg. Így, ha bezárnánk fülünket az éghajlatváltozástól leginkább sújtottak hangja előtt, az semmi egyéb nem lenne, mint a Krisztus tanítványaként való élet iránti igény feladása. Isten ipari világban élő gyermekei részéről bűnbánatra van szükség. A szív és tettek változásának irányába tett első lépés a bűnös struktúrákban való részvételünk megvallása, amely a gondok oka.”

(Isten jövőjébe vetett remény: Keresztény tanítványság a klímaváltozás összefüggésében. Metodista Konferencia, Ágenda, 2009)