A Segédanyag letölthető.
Gyermekeink jövője
„Táplálgatta, és a gyermekeivel együtt nőtt fel nála.
A falatjából evett, poharából ivott, és az ölében feküdt,
mintha csak a leánya lett volna.” (2Sám 12,4)
„Nálatok laknak-e állatok? ... Nálatok őrzik-e állatok az álmotok?” (Rigó Béla,
Kaláka) Hogyan tanítjuk gyermekeinket a teremtett világ megismerésére? Hogyan viszonyulnak az állatokhoz, virágokhoz? Mennyiben befolyásolja a nevelés a jövőt? A példázatbeli szegény embernek nem gyermekek helyett vannak háziállatai, hanem a gyermekeivel együtt neveli fel a báránykáját. Szimbolikus helyzet ez, amelyben a bárány a teremtett világ legbensőségesebb és legmélyebb kapcsolatáról tanúskodik. Az állatok folyamatosan tükrözik azt a kapcsolatot, amely Isten és ember, ember és ember között van, akár épülő, akár pusztuló, akár szerető, akár elidegenedő kapcsolatról van szó. Jelentőségteljes állatokról olvasunk a bibliai történetekben (szamár, bárány, ökör, galamb, stb), akiket Isten fajtájuk szerint megalkotott az ember előtt (1Móz 1,25), hogy az embert kísérjék, segítsék és táplálják.
„Az ember boldogsága és boldogtalansága, az ember öröme és szenvedése tükröződik az őt körülvevő állatok sorsában. Az állat, nem önálló társként, de az ember kísérőjeként jelen van a szövetségben, és része van az embernek tett ígéretben és az azt beárnyékoló átokban is. Az emberrel együtt félelemmel telve, de teljes bizonyossággal várja is ennek az ígéretnek a beteljesedését, és vele együtt lélegzik fel, amikor ez ideiglenesen megtörténik, és akkor is, amikor majd végérvényesen meg fog történni.” (Karl Barth, Szemvillanások, Kálvin Kiadó 2006., 69.o.)
Mindezeken túl nem véletlen, hogy éppen bárány szerepel a történetben, hiszen a dédelgetett, családtagként nevelt élőlény potenciális áldozati állat is egyben. Báránynak nevezzük a juh utódát egy éves koráig, amikor különböző ünnepeken feláldozhatják, különösen páska (2Móz 12,3kk) és a mindennapi áldozat (2Móz 29,38kk) bemutatásakor. A bárány a szelídség és a kiszolgáltatottság jelképe (Ézs 11,6; Lk 10,3), így az Úr szenvedő szolgája is úgy jelenik meg, mint „bárány, ha vágóhídra viszik” (Ézs 53,7).
Nem lehet elhallgatni azt a párhuzamot, amely a történetben szereplő bárány feláldozása és Jézus Krisztus mint Isten Báránya áldozata között fennáll. A bárány sorsközösségben van a szegény ember családjával, részesedik az ő szegénységükben, étkezésükben, nélkülözésükben és örömükben, szorosan együtt él a legkiszolgáltatottabbakkal, a gyermekekkel. Csakúgy mint az Újszövetségben az Isten Báránya asztalközösséget vállalt a gyermekekkel, a társadalom szélén élőkkel, akiket megvetettek, akiket lenéztek. A bárányt a társadalmi igazságtalanság és erőszak miatt elvették és megölték, igazságtalanul feláldozták. Ugyanez történt Isten Bárányával is, akinek halála nem csak egy adott megtérő bűnösért történt, hanem az egyénen túl az emberiség bűnének, a hatalomvágynak, az erőszaknak a legyőzését jelenti.
A kérdés most az, hogy az egyház, mint Krisztus teste, beleágyazódik-e a társadalomba, annak kegyetlen és igazságtalan szerkezete elszenvedőjeként, sorsközösséget vállalva a gyermekekkel, a kiszolgáltatottakkal, a szegényekkel? Tud-e áldozatot vállalni ebben a közösségben?
—————————————————–
„Az Evangélikus Világszövetség évtizedeken át bátorította a világ legsebezhetőbb közösségeit, hogy harcoljanak a szegénység ellen és tegyenek többet a jobb életfeltételek érdekében. Az elmúlt években nyilvánvalóvá lett, hogy az éghajlatváltozás és a nyomában járó szárazság, forróság és romboló időjárási jelenségek eltörölték az eddig elért eredményeket. Ezért a Szövetség elhatározta, hogy megszakítja a kapcsolatait az éghajlatváltozás mögött álló ipari szereplőkkel... és felszólítja tagegyházait, hogy ne fektessenek be tovább a fosszilis energiahordozókba, hanem támogassák az energiahatékonyságot és a megújuló-energia-vállalatokat, és minden intézményüket és egyéni tagjaikat is erre ösztönözzék!”
(Evangélikus Világszövetség, 2015)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése