Az első kérés: Szenteltessék meg a Te neved!

Luther Márton Nagy Kátéjában magyarázza az Úr Jézus Krisztustól tanult imádságot. Mi is sorra vesszük, hogy miként is kell értenünk ezen egyszerű szavakat, melyeket oly sokszor elhadarunk anélkül, hogy jelentésükbe, jelentőségükbe egy hangyányit is belegondolnánk. Több részletben áll itt egy-egy kérés és reformátorunk gondolatai.

     Ez kissé homályos és nem jó kifejezés, mert anyanyelvünkön így mondanánk: „Mennyei Atyánk, add, hogy szent legyen a Te neved!”. Minek azért imádkozni, hogy neve szent legyen? Hát nem szent úgyis? Felelet: Igen, lényege szerint mindig szent, de a mi használatunkban nem szent. Amikor ugyanis keresztyénné lettünk és megkereszteltek minket, Isten nevét kaptuk, mégpedig azért, hogy Isten gyermekeinek nevezzenek, hogy élvezzük a szentségeket, amelyekkel testébe fogad minket, vagyis, hogy rendelkezésünkre álljon mindaz, ami Istené. Ez hát az a nyomorúság,^* amely miatt arra kell a legnagyobb gondot fordítanunk, hogy tiszteljük, szentnek és fenségesnek tartsuk az Ő nevét, mert ez a mi legdrágább kincsünk és ereklyénk, és hogy igaz gyermekeiként imádkozzunk azért, hogy neve, amely a mennyben úgyis szent, a földön is, nekünk és az egész világnak is szent legyen és maradjon.

      Hogyan lesz hát Isten neve közöttünk szent? Az erre adható legvilágosabb felelet ez: Ha tanításunk és életünk istenes és keresztyén. Mivel ugyanis ebben az imádságban Istent atyánknak nevezzük, tartozunk azzal, hogy tisztességes gyermekekhez illően mindenkor úgy éljünk és viselkedjünk, hogy miattunk ne gyalázzák, hanem dicsőítsék és magasztalják. Mármost: vagy szavainkkal vagy cselekedeteinkkel szentségtelenítjük meg az Ő nevét. (Mert amit a földön teszünk az mindig szó vagy cselekedet, beszéd vagy tevékenység.) Először tehát azzal szentségtelenítjük meg, hogy ha valaki Isten nevében olyasmit prédikál, tanít és mond, ami téves és megtévesztő, úgyhogy az Ő neve kénytelen tetszetőssé és kelendővé tenni a hazugságot. Ez az isteni név legcsúnyább gyalázása és becstelenítése. De az is ez, ha valaki gyalázatosan a szent nevet használja takaróul esküdözésnél, átkozódásnál, igézésnél stb. Másodszor: megszentségtelenítjük botránkoztatóan gonosz élettel és cselekedetekkel is, ha házasságtörők, iszákosok, fösvények, irigyek és gonosz nyelvűek azok, akiket keresztyéneknek és Isten népének neveznek: ilyenkor szintén miattunk gyalázzák és káromolják Isten nevét. Mert ahogyan a testi atyának is szégyenére és gyalázatára válik az olyan neveletlen, gonosz gyermek, aki ellene beszél és ellene cselekszik, úgyhogy miatta őt is megvetik és szidják, ugyanígy Istennek is szégyenére válik, ha mi, akik nevét viseljük és mindenféle jót kapunk Tőle, nem tanítunk, beszélünk és élünk tisztességes és mennyei gyermekhez illően, és kénytelen hallani, hogy azt mondják rólunk, hogy mi bizony nem Isten gyermekei, hanem az ördögé vagyunk.

      Látod tehát, hogy éppen azt kérjük ebben a mondatban, amit Isten a második parancsolatban követel, vagyis, hogy nevét ne használjuk gonoszul esküdözésre, átkozódásra, hazudozásra, csalásra stb., hanem használjuk helyesen, Isten dicsőítésére és dicsőségére. Mert aki Isten nevét valamilyen bűnre használja, az megszentségteleníti és beszennyezi azt a szent nevet, ahogyan régen a templom megszentségtelenítéséről beszéltek, ha gyilkosságot vagy más alávalóságot követtek el benne, vagy ha meggyalázták a szentségmutatót vagy az ereklyét, pedig az szent önmagában, csak a használat közben lett szentségtelenné. Ez a mondat tehát egyszerű és világos, ha megértjük, hogy „megszentelni” a mi nyelvünkön azt jelenti: „dicsérni, magasztalni, és tisztelni” szóval és cselekedettel. Lásd meg hát, milyen égetően szükséges ez az imádság. Mert ha látjuk, hogy a világ mennyire tele van szektákkal és tévtanítókkal, akik mindnyájan a szent névvel takargatják és szépítik ördögi tanításukat, akkor méltán kellene szüntelenül segítségért kiáltanunk és könyörögnünk mindazok ellen, akik hamisan prédikálnak és hisznek, és azok ellen is, akik támadják, üldözik és el akarják fojtani evangéliumunkat és tiszta tanításunkat. Ilyenek például a püspökök, a zsarnokok, a rajongók stb. Szükséges ez az imádság önmagunkért is, mert nálunk ugyan hangzik Isten igéje, de nem vagyunk érte hálásak és nem élünk a szerint, ahogyan pedig kellene. Ha pedig ezt őszintén kéred, bizonyos lehetsz abban, hogy tetszik Istennek, Mert semmit sem hall szívesebben, mint azt, hogy ha tisztelete és dicsérete mindent megelőz és felülmúl, és ha igéjét tisztán tanítják, nagyra tartják és megbecsülik.

*Vagyis az, hogy Isten neve rajtunk, de nem szenteljük meg.