A második kérés: Jöjjön el a Te országod!

      Ahogyan az első mondatban azt kértük, amit Isten tiszteletére és nevére vonatkozik, vagyis, hogy

Isten ne engedje, hogy a világ a maga hazugságát és gonoszságát palástolja vele, hanem védje meg neve félelmetességét és szentségét tanításunkkal és életünkkel, hogy dicsérjék és magasztalják értünk: úgy viszont itt azt kérjük, hogy országa is eljöjjön. De ahogyan Isten neve önmagában is szent és mégis azt kérjük, hogy nekünk is szent legyen, úgy az Ő országa is eljön önmagáért, kérésünk nélkül. Mégis azt kérjük, hogy hozzánk jöjjön, vagyis hogy közöttünk és nálunk legyen, hogy mi is azokhoz tartozzunk, akiknél megszentelik nevét és virágzik országa. 

     Mit nevezünk azonban az Isten országának? Felelet: Azt, amit előbb már a Hiszekegyben hallottunk, vagyis azt, hogy Isten az Ő Fiát, Krisztust, a mi Urunkat, elküldte a világba, hogy megváltson és megszabadítson minket az ördög hatalmából, magához vonjon és az igazság, az élet és az üdvösség királyaként érvényesítse uralmát bűn, halál és rossz lelkiismeret ellen, sőt Szentlelkét is ajándékozta, hogy mindezt átadja nekünk szent igéjében, és erejével megvilágítson és megerősítsen minket a hitben. Ezért kérjük itt először is azt, hogy mindez érvényesüljön nálunk és nevét dicsőítse Isten szent igéje és a mi életünk: egyrészt úgy, hogy akik befogadtuk azt, megmaradjunk mellette és napról napra gyarapodjunk benne, másrészt pedig úgy, hogy más emberek is megkedveljék és kövessék, sőt hatalmasan terjedjen a világon, hogy a Szentlélek vezetésével sokan eljussanak a kegyelem országába, részesedjenek a megváltásban, és mindnyájan ebben az egyetlen királyi országban éljünk mostantól örökké. 

      Isten országának hozzánk jövetele ugyanis kétféleképpen történik: először itt a múlandóságban az ige és a hit által, azután örök időkre Krisztus megjelenése által. Mi tehát mindkettőért könyörgünk: hogy eljöjjön naponkénti növekedéssel és egykor az örök életben, azokhoz is, akik még nincsenek benne, és hozzánk is, akik bejutottunk. Mindez pedig azt jelenti, mintha ezt mondanánk: „Kérünk, édes Atyánk, add nekünk először igédet, hogy az evangéliumot híven hirdessük az egész világon, azután pedig azt, hogy hittel be is fogadjuk, hasson és éljen bennünk, hogy országod terjedjen közöttünk az igével és a Szentlélek erejével, az ördög országa pedig olyan vereséget szenvedjen, hogy se joga, se hatalma ne legyen rajtunk, és végül egészen elpusztuljon, a bűn, a halál és a pokol megsemmisüljön, mi pedig örökké éljünk teljes igazságban és boldogságban.”

      Ebből látod, hogy itt nem egy falat kenyérért vagy múló földi javakért könyörgünk, hanem mérhetetlen örök kincsért és mindazért, ami Istené. Ez sokkal nagyobb annál, hogysem az emberi szív még csak gondolatban is kívánni merné, ha nem kapta volna azt a parancsot, hogy kérje. Ő azonban Isten, s ezért számot tart arra a dicsőségre is, hogy sokkal többet és bőségesebben ad, mint amennyit valaki is elképzelhet, örök kiapadhatatlan forráshoz hasonlóan, amely minél tovább ömlik és árad, annál jobban ontja. Semmit sem vár el tőlünk inkább, mint azt, hogy sok és nagy dolgot kérjünk Tőle, viszont haragszik, ha nem kérünk és nem követelünk bátran. Ha például a gazdag, hatalmas császár felszólítana egy szegény koldust arra, hogy kérjen, amit csak kíván, és hajlandó volna nagy fejedelmi ajándékot adni, az a bolond pedig nem kérne mást, mint kolduslevest, méltán tartanánk ravasz gazembernek, aki gúnyt és csúfot űz a császári felség parancsából. Nem is méltó arra, hogy szeme elé kerüljön. Istennek is ugyanígy szégyenére és gyalázatára válik, ha számtalan jót kínál és ígér nekünk, mi pedig megvetjük azt, vagy nem merjük elfogadni, és alig bátorkodunk egy darab kenyeret kérni. Mindez annak a szégyenletes hitetlenségünknek a rovására írandó, amely még azt a jót sem reméli Istentől, hogy megtölti gyomrunkat, még kevésbé azt, hogy kételkedés nélkül várhatjuk Istentől az örök javakat. Bátorodjunk meg tehát és ez legyen az első, amit kérünk, akkor majd minden másban is bővölködünk, ahogyan Krisztus tanítja: „Keressétek először Isten országát, és mindez megadatik néktek.” (Mt 6,33). Hogyan is engedné, hogy hiányt és ínséget szenvedjünk a mulandókban, amikor megígéri az örökkévalót és múlhatatlant.